„How did this happened? That I got everything I ever wanted.”
A második évad első része kissé happy end-érzéssel indított; ha már nem emlékeznénk, hisz oly régen volt az első évad, és a kánikula kimosta belőlünk Portland emlékét is… Cate és Ryan, a sztárpáros rádiós összeházasodtak, hogy aztán boldogan éljenek, Lux-szal, amíg… fel nem bukkan Nate. Körülbelül ez lehetne az első évad szinopszisa, és élek a gyanúperrel, hogy a most kezdődő másodikban sem lesz ez másként.
Nagy változások sejlenek fel, rögtön az első öt percben kiderül, hogy a békés kis rádiósélet talán a múlté.
„Our show’s being taken over by a fake, smug virgin.”
Nem sokat teketóriáztak, némi felvezetés után kirúgják Cate-et a rádióból, ezzel mintegy új konfliktusforrást generálva közte s Ryan között; nyilván a második évad egyik főbb szála e köré fonódik. Cate, mint HTB? Meglehet, mindenesetre a közös rádiós szál megtette a dolgát, tehát ideje volt tovább lendíteni a történetet. Bár nem vagyok látnok, Cate-nek egy rövid össszezuhanást, a dolgok átgondolását, majd továbblépést jósolok a második évadra. Hogy ezt meddig fogják húzni, nos… csak remélni tudom, hogy gördülékenyen és a lehető legkevesebb klisé nélkül oldják meg.
Magánéleti mederben is gyorsan zajlanak a történések. Alig érkezett haza Lux, az aranygyermek, Cate sztármami szeme fénye és Nate hippiapu legjobb barátja, máris megkéri a kezét Bug. WTF? Vagy mégsem? Lehetett erre számítani? Dramaturgia szempontjából elég ügyes húzás, bár klisés. Ki hinné el, hogy két tizenéves összeházasodik? Ráadásul olyan balhés példányok, mint Lux és Bug. Mindenesetre Lux első zavarában Yeah I mean, Yes… szóval igent mond.
„I’m not going anywhere.”
Lux lelkiismerete egy Brad Pitt-klón formájában materializálódik, és biztosan azért megy el kocsikázni egy vadidegennel, mert nem volt gyerekszobája. Hamar megtörténik az ’igen’ visszavonása, ezzel Bug kikerül a képből-egyelőre.
Világosan látszik, hogyan tűnik el fokozatosan Lux régi élete, s hogyan kezd kibontakozni az új. Más emberek, friss ismerettségek lépnek az életébe, amit személy szerint nem bánok. Számomra az egyik leglaposabb, legklisésebb szereplő maga Bug volt. Meglehet, hogy nem örökre tűnik el a képből, de az a jövő zenéje. Ami nyilvánvaló: Lux változik, idomul az új élethelyethez, levedli zűrös múltját, amennyire tudja. Bizonyára lesznek visszaköszönő momentumok, a múltból felbukkanó alakok, ám a folyamat előre halad, és hiba lenne visszacsúszni a kezdetekhez.
Az első évad remek alapozómunkája után az újdonsült család egyre jobban egymásra hangolódik. A második évadban talán már nem azon lesz a hangsúly, hogy Lux elfogadja Cate-et és Nate-t, hanem, hogy egy következő szintre lépjen a kapcsolatuk. Azt hiszem, Lux karaktere és az őt alakító Brittany Robertson bájos jelenség, szerethető, bár kissé nehezen is hihető el róla a ’lelencgyerek’ múlt.
A kezdeti nagy boldogság az epizód végére összeomlik, Nate bárja kigyullad, ezáltal Nate-en is végigmegy a tisztítótűz és rájön, hogy mindent elveszített, tehát mindent újjá kell építenie. Köszönjük, nem mintha másra számítottunk volna.
Nem tudom eldönteni, mennyire akar Cate után teperni Nate, s vajon mikor hozzák őket össze, mert az szinte elképzelhetetlen, hogy a végén ne legyenek együtt. Erre áhítoznak a jámbor nézők, na meg ez Amerika, nem Európa, ahol a happy end nem mindig garantált…
Azt már most látni, hogy minden főbb szereplő élete fordulóponthoz ért, s akár még egy izgalmas, tartalmas évad is kisülhet az egészből. Bár az első rész klisében bővelkedett, mégsem unatkoztam, ahogy az előző évadban sem. A sorozat egyik nagy pozitívuma számomra, hogy remek átkötésekkel és zenékkel dolgozik.
Hogy hány évad lehet ebben a sorozatban? Ez elsősorban tőlünk függ, nézzük-e elegen. Ám az már tőlük függ, hogy érdemes-e nézni s meddig.
